Együttgondolkodó előadások az igehirdetésről
Dr. Szabó Lajos szerkesztésében örömmel osztjuk meg a „Homiletika ökumenikus palettán – Együttgondolkodó előadások az igehirdetésről” című kötetben azt a tizenhat előadást az olvasókkal, amelyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2012/2013-as tanévének homiletikai előadás-sorozatában hallhattak a teológushallgatók. Hétről hétre másik előadó nyilatkozott egy-egy fontos, igehirdetéssel kapcsolatos szakmai kérdésről.
Forrás: Luther Kiadó
Ökumenikus előadói kör kerekedett ki a katedrán. Lehet, hogy ez az első ilyen próbálkozás volt a hazai gyakorlati teológiai képzésben, de a hallgatói érdeklődés és az előadók hozzáállása egyaránt igazolta a kezdeményezés létjogosultságát. Evangélikus, református és római katolikus szakemberek szólaltak meg egymás után. Ez a könyv különösen azokat szeretné segíteni, akik ma állnak a szószékeken, hogy egyre jobban megismerjék ennek a küldetésnek, hivatásnak a szakmai és lelki összefüggéseit, hogy önkritikusan szembenézzenek önmagukkal, és bátran javítsanak, változtassanak rossz beidegződéseken, vagy rátaláljanak erősítő és bátorító szavakra ezekben az előadásokban.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.