„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Egy különös ember, Szent Maximilián Kolbe minorita ferences szerzetes életét mutatja be ez a lebilincselő életrajzi lengyel film. Kolbe atya életét adta azért, hogy másokat megmentsen.
A kis Rajmundnak megjelenik Szűz Mária, aki két koronát tart kezében: egy fehér és egy bíbor színűt. Ő mindkettőt választja, akkor még nem is sejtve, hogy ez mit jelent.
Az alkotás egyedisége, hogy egy dokumentum-játékfilm jeleneteivel kísérhetjük végig Kolbe atya életét és munkásságát. A szerzetesek és a szemtanúk archív képeken és izgalmas élményeket felidézve emlékeznek vissza a vértanú szerzetesre, aki briliáns elme, misszionárius és újságíró is egyben.
Megalapította és szerkesztette „A Szeplőtelen Szűz Lovagja” című népszerű vallási folyóiratot, Varsó közelében pedig létrehozta Niepokalanówot, a Mária tiszteletére alapított ferences kolostort és kiadót.
Az auschwitzi koncentrációs táborban nemcsak megmentett egy embert az életnek, hanem tettével sokakba bátorságot és reményt öntött ahhoz, hogy túléljék a tábort.
Fel tudta ébreszteni bennük az emberi jóságba vetett hitet. Kolbe atya hősként halt meg, Szent II. János Pál pápa a „szeretet vértanújának” nevezte.
Magyar cím: A KÉT KORONA-SZENT MAXIMILIAN KOLBE ÉLETE
Eredeti cím: DWIE KORONY
Műfaj: Színes szinkronizált, lengyel életrajzi dokumentum-játékfilm.
Játékidő: 86 perc
Korhatár: 12
Szereplők:
Adam Woronowicz (Maximilian Kolbe)
Mateusz Pawlowski (gyermek Rajmund)
Dominika Figurska (Maria Dabrowska)
Pawel Delag (Jakowski atya)
Rendezte: Michal Kondrat
Forgatókönyv: Joanna Ficińska
Zene: Robert Janson
Gyártási év: 2017.
Forgalmazza: Etalon Film.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.